ilyen hihetetlen, de volt néhány évtized Budapest életében, amikor fizetni kellett a frekventált korzózásra használt helyeken a leülésért. A jelenség az úgynevezett Buchwald székekhez kötődik, amelyeken 6 fillér ellenében pihenhettek meg az arra járók.
Buchwald Sándor vas és fémbútorgyáros sikeres vállalkozást vitt Budapesten, ami külföldre is terjeszkedett, sőt a cég vasból készült kerti bútorai a párizsi világkiállításon még aranyérmet is nyertek.
Buchwald azonban nem állt meg az üzem falai között, kapcsolatai (és esetleg némi megvesztegetés) révén kijárta magának annak a lehetőségét, hogy székeket helyezhessen el a frekventált helyeken, ahova a fővárosiak korzózni jártak (pl. Dunapart, Városliget, Erzsébet tér). A vasból készült székekért koncessziós díjat fizetett Budapestnek, ami sokszorosan megtérült a pihenőktől szedett pénzből.
A székek rendkívül népszerűek voltak, így egy idő után 4-5 sorban sorakoztak egymás mögött a frekventált helyeken, lábaik éjszakára lánccal összekötve.
A leülésért székjegyet kapott a megpihenni vágyó, ezért cserébe akármeddig üldögélhetett. Azonban ha másik székre ült át, ott új székjegyet kellett váltania. A székjegyek értékesítése az úgynevezett „Buchwald nénik” feladata volt, akik kis válltáskáikbl értékesítették a székjegyeket. Ők főként idős asszonyok voltak, akik viszonylag kevés fizettségért cserébe vállalták ezt a fárasztó és nem túl népszerű feladatot. Buchwald Sándor állítólag nemcsak, hogy nem fizette túl alkalmazottait, de ráadásul bokrok mögé bújva rendszeres ellenőrzte őket és valakivel nem volt elégedett, nyilvános helyen kiabált velük. A munkakör olyannyira ismert volt, hogy egy régi újságcikkben szereplő alany foglalkozását Buchwald néniként jelölte meg.
Persze a nénik dolga nemcsak főnökük miatt nem volt egyszerű, sokan nem voltak hajlandóak fizetni és ha közeledett a jegyszedő néni, egyszerűen elfutottak. „Olyan szokásunk volt, hogy leültünk a karosszékbe, s ha jött a Buchwald nénike a jeggyel, eliszkoltunk. Aztán megint leültünk, és megint megléptünk... Az azután mindig lesett minket, mennyit kellett szegénynek mérgelődnie. ”(Szép Ernő)
Buchwald Sándor székei az 1890-es évekből egészen az I. Világháború végéig fizetősek voltak, amikor is a Tanácsköztársaság a székeket a dolgozó népnek adta és ingyenessé tette a használatukat, ezzel megszűnt a Buchwald nénik munkaköre.
A székek annyira hozzánőttek a városképhez és annyira népszerűek voltak, hogy bár a II. Világháború alatt a nagy részük elpusztult, később újra legyártották őket és utángyártott másolataik ma is megtalálhatóak a pesti Duna-parton, az egykori korzó helyén, amelyeken mi ingyen megpihenhetünk.
Források:
Endrődi Gyűjtemény Facebook oldala
https://index.hu/tudomany/tortenelem/2017/05/30/fizetni_kellett_a_leulesert_a_duna-korzon/
https://metropol.hu/aktualis/2022/11/regi-szakmak-budapesten-munkak-mar-nem-leteznek-boltor-lampagyujto-buchwald-neni?fbclid=IwAR39zFNCI12LNBrmtXmb6ciumuoCjyoHRRrTUe-Z1s4JwH9b4V0xu5qqzTA
Fotók forrása:
https://mandadb.hu/tetel/8627/Buchwald_Sandor_Vas_es_Fembutor
https://mandadb.hu/tetel/661562/Foglalkozasa_Buchwald_neni?fbclid=IwAR0QNpulTQEBiH6j3I9OvYqs4zXT2QAoSCV-g_dK6xxb0ZE4CCYwIWh9z-w
